Igaz karácsonyok...

"Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot."

Jenő tette ki msnre ezt a mondatot december elején. Nagyon igaz. Ekkor éreztem azt, hogy kell írjak egy bejegyzést a karácsonyról.

A beszélgetős videót már a két ünnep között fedeztem fel. Nagyon sokat mond ez a beszélgetés. Megerősített abban, hogy ez fontos téma az emberi kapcsolatokban.


Még december elején találtam rá Szandi egyik dalára, ami a gyerekkori karácsonyokra emlékeztet.
A gyermekkori karácsonyaim szép emléke igazából 6 és 12 éves korom közé esik.
Az általános iskolai tanulmányaim első felére.
Budapesten éltünk: Anyu, a két bátyám, és én. A Mexikói úton jártam iskolába, sérültek között. Anyu is ott dolgozott.

A téli szünetben (és minden iskolai szünetben), Mi mindig ennél sokkal többen voltunk otthon. Azokat a gyerekeket, akik nem tudtak hazamenni, és családi körben tölteni az ünnepeket, hozzánk vittük haza. Az évek folyamán, azért idővel állandósult a létszám, de mindig voltak "meglepetésvendégek", akikről csak a hazainduláskor derült ki, hogy velünk ünnepelnek. Ilyenkor sosem telt eseménytelenül a készülődés, hiszen még Szenteste előtt, néhány nap alatt, összedugtuk a fejünket, hogy számukra is legyen ajándék a fa alatt...

Ezekre emlékezve, most is könnyezem...

Mindig volt karácsonyfa-díszítés ( ilyenkor nekünk "nagyoknak" le kellett vinnünk a "kicsiket" hógolyózni, hiszen a Jézuskát senki sem zavarhatta! Anyu meg úgyis csak a vacsora készítéssel volt elfoglalva... :D ).

Ezek a hógolyózós emlékek igazán vidám emlékek. Senki sem kímélt senkit. Én általában hóemberré fagytam, de a cél, még ezt is megérte... :)

Andi egy kerekesszékes lány - mivel nem volt liftünk - a két kezén lépcsőzött fel a 3. emeletre, a fiúk meg cipelték utána a székét.

Mindig bőséges vacsora volt nálunk ilyenkor... Anyu szeret főzni és kitett magáért. Persze a délután, mi is segítettünk neki, amiben tudtunk.

Aztán egyszer csak (érdekes módon, mindig akkor, amikor már mindenki jóllakott sosem előbb, megszólalt a harangszó... :) Öröm volt látni, ahogy a gyerekek mosolyogva sorakoznak a folyosón, ami a konyhát a szobával összekötötte... Izgatottak voltak, és boldogok... mi is, hiszen a mi családunk adhatott számukra néhány nap boldogságot...)

Persze, hogy minden gyerek örült az ajándékának. Szerintem bárminek örültek volna, de mi azért -mivel együtt tanultunk, és más iskolai szüneteket is együtt töltöttünk- megpróbáltuk kipuhatolni, minek örülnének igazán... :)

Aznap este nem foglalkoztunk a TV-vel, mert el voltunk foglalva egymás örömével és az ajándékainkkal... Nem ritkán még másnap és harmadnap is... :)

Már évek óta én vagyok az, aki intézményi keretek közt töltöm az ünnepeket.
A két bátyám a családjával ünnepel. Én pedig segítség nélkül haza sem tudok menni, így a hazalátogatás általában a két ünnep között 1 nap, oda-vissza. Sajnos otthon olyan rosszak a körülmények, hogy több időt, már nem is szívesen töltenék ott... (12 éves koromban vidékre költöztünk. )

A karácsonyt most is a Marcin töltöttem. De már nem volt igazán szép. Az Attilák veszélyesek rám. Az egyik megsiratott, mert a karácsony ellenére érzéketlen volt. A másik épp elég érzékeny ahhoz, hogy a szívembe lát, és tudta jól miért sírok... Mert annyi ember között is magányos voltam... Valahol máshol szerettem volna lenni és valaki mással. Csak a magány elöl menekültem a Marcira... De nagy valószínűséggel ez volt az utolsó... Nem tudom, mi lesz jövőre, de oda nem szeretnék menni... 26-án, már nagyon szomorú voltam, de szerencsére akkor jöttek Krisztiék -és azt már tudom, mégis mindig újra meglep, ha ez a tény megerősödik- Kriszti mindig a legjobbkor érkezik. :) Széppé tette a délutánomat, és a vőlegénye Tomi segítségével - a hóakadályok ellenére - végre hazajutottam.

A szilvesztert Erikával és Csigával és az ő barátaival töltöttem. Sokat nevettünk, de hiányzott valaki...
Aztán átmentünk Erikáékhoz, mert ott aludtam. Sokat beszélgettünk... Ott ragadtam. Szeretek Erikával lenni.
Csak este későn jöttem haza..

Talán érezni, mit hiányolok én, a gyerekkori karácsonyok emléke után....