A
Facén megosztott írás alapján, saját emlékeim jutottak eszembe, az éneklésről:
Bagdi Bella
Mi történik éneklés közben a fejünkben és milyen hatással van a szervezetünkre és a személyiségünkre az, ha énekelünk?
A zene az agy limbikus rendszerére hat, amely emocionális életünk fontos központja. Ezen belül viszont az éneklés nem csak agyunkra és a pszichénkre hat, hanem közvetlenül a testünkre is. Éneklés közben mélyebbé válik a légzésünk, ami által több oxigén jut a sejtekbe. A stresszteljesen feloldódik bennünk, ha relaxáltan énekelünk, ugyanis a lazításért felelős paraszimpatikus idegrendszer aktiválódik. Ennek hatására csökken a vérnyomásunk és lassul a szívverésünk.
Az éneklés ellazítja egész izomzatunkat és erősíti immunrendszerünket: bizonyítottan emelkedik azoknak az anyagoknak a szintje, amelyek fontosak a kórokozók elhárítása és a rák megelőzése szempontjából is. Olyan, mintha a test a relaxált éneklést jelként értelmezné, hogy erősítse a javító- és gyógyító mechanizmusait, sejtszinten.
Nem kell tehát semmi egyebet tenni, csak énekelni, és ismét öröm, béke tölti el a szívünket.
Fontos!
Annak mindig legyél tudatában, hogy a szavak, amelyeket énekelsz, azoknak teremtő ereje van. Éneklés közben észrevétlen azonosulsz a dalok szövegeivel, amelyek a mondanivalóval rezonáló hitrendszereidet erősítik.
Az éneklés ellazítja egész izomzatunkat és erősíti immunrendszerünket: bizonyítottan emelkedik azoknak az anyagoknak a szintje, amelyek fontosak a kórokozók elhárítása és a rák megelőzése szempontjából is. Olyan, mintha a test a relaxált éneklést jelként értelmezné, hogy erősítse a javító- és gyógyító mechanizmusait, sejtszinten.
Nem kell tehát semmi egyebet tenni, csak énekelni, és ismét öröm, béke tölti el a szívünket.
Fontos!
Annak mindig legyél tudatában, hogy a szavak, amelyeket énekelsz, azoknak teremtő ereje van. Éneklés közben észrevétlen azonosulsz a dalok szövegeivel, amelyek a mondanivalóval rezonáló hitrendszereidet erősítik.
Bagdi Bella
Nagyon szeretek énekelni... :) A zene egy csoda.
Már kis lány koromban is nagyon szerettem énekelni. Harmadikos
voltam az általános iskolában, amikor egy alkalommal - már nem emlékszem,
hogyan -, de odakeveredtem egy énekkari próbára mint kíváncsiskodó. Néhány
hallás után énekelni kezdtem a dalt, amit próbáltak... :) Ezt meghallotta az
énektanár, aki zongorázott és ezek után a többieket megkérte, hogy most egy
ideig ne énekeljenek, engem meg, hogy énekeljek... :) és bevett az énekkarba...
:) Abban az évben énekeltünk a Magyar Rádió Gyermekkórusával és Zoránnal: 'Apám
hitte' című dalban közösen... :)
Időközben el kellett költöznünk
vidékre. Szerettem volna zongorázni tanulni. Elmentem az Általános Iskolába az
első foglalkozásra, ahol, a tanár kijelentette, sérültet nem tanít... (Én
mozgáskorlátozott vagyok)
Minden lehetőséget megragadtam,
ahol énekelhettem, mert úgy érzem, hogy amikor énekelek, akkor teljesen más
minden... :) Ha hallgatnak az emberek, akkor talán értenek abból valamit, amit
szavakkal nem lehet elmondani... :)
Nagyon szeretem az embereket,
igyekszem mindent a pozitív oldalról nézni, szeretem a gyerekeket,
és mindig mindenkinek, ismeretlenül a jót kívánom... :) Tudom, ezek
csak szavak, de úgy érzem, az éneklésemen át, mindezt elmondhatom... és amikor
az emberek tapsolnak, úgy érzem, nem illemből teszik.
Több énekversenyen
részt vettem és mindig kaptam valamilyen fajta elismerést.
Egyik alkalommal
egy magnószalagra készült felvétel alapján választottak ki egy
vetélkedőre, itt nagyon sok jó előadó volt, több kategóriában.
Voltak díjazottak és az arra
érdemesek egy gálaműsoron vehettek részt a nap végén és én, részt
vehettem... :) Ott a színpadon énekelhettem a Mama kérlek című
dalt... Csodálatos élmény volt, erre vagyok a legbüszkébb.
Sajnos, a munkahelyemen
évekkel később lett egy hangszálgyulladásom, és volt egy szereplésem,
ahol - saját megítélésem szerint-, nagyon rosszul szerepeltem. Ezek
után úgy éreztem, jobb, ha nem énekelek többet...
Mindig az volt a célom az
énekléssel, hogy átadjak valamit az embereknek, maradandó emléket, valami
jót... - és úgy gondoltam, hogy színvonal nélkül ez lehetetlen...
Sokáig nem is énekeltem.
Később jött
egy lehetőség: Egy pályázat, nők számára hirdetett önmegvalósítási
lehetőséget... Azt írták, hogy mindenki írja le mit szeretne tenni azért, hogy
megváltozhasson az élete, és a legjobb
ötletet pénzjutalommal díjazzák, támogatva ezzel a megvalósítást :)
Az volt a tervem, hogy a pénzt énekórákra fordítom, és utána, ha már képzett a
hangom és biztos lehetek abban, hogy megfelelő színvonalon tudom
szórakoztatni az embereket, akkor énekelnék állami gondozottaknak, szegény
sorsú gyerekeknek, idős-otthonokban, és mindenkinek, aki örömmel veszi ezt
és nem tudja megfizetni a "sztárokat". De persze, a pályázatom
visszautasították,. Én nem akarok, profitot termelni, gazdaságot élénkíteni,
vagy bárkit is lehúzni anyagilag azzal, hogy önmagam mutogatom, csak egyszerűen
örömöt szeretnék okozni az embereknek.
Vannak adventista barátaim,
akiknek a hite számomra példaértékű a mindennapokban - hiszek a Jóistenben, de
nem csatlakoztam egyetlen valláshoz sem, mert azt gondolom, nincs szükség
rájuk... Csak Istenre és emberre van szükség, és a köztük lévő őszinte
kapcsolatra... Ami leginkább úgy valósul meg, hogy az Ég felé nézek, és
elmondom a Jóistennek, mi az amit Köszönök neki, amiért, hálás vagyok Neki, és
mi az, amiben a segítségét szeretném kérni. -
Adventista barátaimmal egyszer a
Szigeten énekeltünk el néhány vallási éneket.
Körülöttünk
szétdobált tárgyak, züllött emberek, és mégis olyan békét éreztem éneklés
közben... :) Mindannyian fogtuk egymás kezét és csukott szemmel
énekeltük végig a dalokat...Amikor végül kinyitottam a szemem, láttam, hogy
rengetegen állnak körülöttünk, mosolyognak és tapsolnak... Most is könnybe lábad
a szemem, ahogy visszagondolok ;)
Folyamatosan kutattam az
ismerőseim között, ki az aki szabadidejében tudna azzal foglalkozni, hogy
valamilyen hangszeren kísér és közben használom a hangom, hogy visszatérjen
régi önmagához - és persze vele az én önbizalmam is, de sajnos, nem sikerült
találnom senkit, aki ebben társam lenne.
A Budapesti Ifjúsági Kórushoz is
szerettem volna csatlakozni. A kórusvezető meghallgatott, és -annak ellenére,
hogy volt egy dallam, amit valamiért, többszöri ismétlés után sem tudtam
visszaénekelni, bevett a kórusba. Heti kétszer Volt próbájuk, de sajnos ezt meg én nem tudtam bevállalni, mert az épület nem volt akadálymentes. Csak úgy tudtam volna részt venni a próbákon - este 7től 9ig -, ha az nap bottal megyek reggel dolgozni, aztán át a próba helyszínére, s onnan haza... :(
Aztán egyszer Facén találtam rá
egy tanárra, aki ingyenes meghallgatást hirdetett... Gondoltam, ezzel nem
veszíthetek... Azt mondta, a hangom nem képezhető - persze, számára is az a
nagy fogás, ha egy makulátlan tehetségre akad - de mivel én nem vágyom
sztárságra és a hangommal is küzdeni kellene, nem foglalkozott velem. Pénzem sem
lett volna további órákra, de azért nem bántam volna, ha megerősít... Abban
sajnos igaza volt, hogy nincs erő a hangomban.
Azóta nem jött több lehetőség az
életemben, az énekléssel kapcsolatban, de én továbbra is szeretném, ha találnék valakit, aki hozzásegít ahhoz, hogy egyszer még én adhassak másoknak
az éneklésemmel. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése