2025. Január 3 - Az apró örömök napjait élem

 Tegnap végre néhány fontos dolgot is elintéztem.

Rendeltem termékeket, amik az egészségem miatt fontosak.

Beszéltem az új mopedem forgalmazójával, aki azt ígérte, hogy a jövő héten szerdától valamelyik napon, elhoz nekem egy mopedet próbálásra.

Már korábban is kaptam egy ilyen ígéretet, december közepén. Akkor azt mondta: egyébként nem kötelesek kihozni kipróbálásra, felíratás előtt. Azt mondta: ezt csak jófejségből teszik meg. Szerintem, csak azt gondolta, hogy én ezt elhiszem, ezért ráhagytam. Dolga kihozni, hiszen másképp fel sem írathatom. Fontos, hogy tudom-e jól irányítani, befér-e a liftembe, stabilan ülök-e rajta?

A tiltakozást sem értem, hiszen, amikor valaski cipőt vásárol, a kifizetés előtt felpróbálja, de ha később mégis kellemetlen a viselete, kicseréltetheti.

A segédeszközökkel ez nincs így: ha egyszer átveszem, 8 évre a nevemre írják, nem cserélik, és ezidő alatt, másikat nem kérhetek. Márpedig senki sem jár cipő nélkül csakazért, mert amit már egyszer megvásárolt, az hordhatatlan. Beszéltem a Felíró doktornő asszisztensével, aki legalább abban megnyugtatott, hogy attól függetlenül, hogy mikorra kapok időpntot, elfogadják a beutalómat, ami január 24-ig érvényes csak. Ez azért áldás, mert olyan nehezen találtam felíró orvost, hogy ez már a második beutalóm.

Mindenesetre akkor leszek megint egy szintel nyugodtabb, ha jövőhéten kipróbálom a széket, és meg tudunk egyezni egy időpontban a felíratásról, ahol az értékesítőnek is ott klell lennie.

Ilyen egyszerű örömök is boldoggá tesznek engem, minthogy tegnap 3 tojásból rántottát késtítettem, és a lencsefőzeléket azzal ettem meg ebédre 😎

Délután elmentem Rossmanban ahol többek között megvásároltam legújabb reményeim hajnövesztő szérumját, samponját és egy hajregeneráló vitamint. 

Évekkel korábban volt egy nagyon komoly hajhullásom, ezért mindig figyelem az esélyes termékeket, hogy elkerüljem a problémát. Korábbi írásom erről, itt olvasható.

Névszerint, majd akkor reklámozom a megvásárolt terméket, ha valóban bevált.

Ilyen például. Mr Muscle lefolyótisztító gél - 500 ml, amit tegnap vettem, ugyancsak Rossmann-ban. 5 percet ír hatóidőnek. Én kb. 10 percig hagytam, mert napok óta a mosdócsapom alig folyt le és ezért én makacs dugulásnakl tituláltam a helyzetet. Azért választottam ezt a terméket, mert a leírás szerint  "a haj és a szappan lerakódás okozta dugulás ellen is hatásos". Forró vizet kell ráengdni az idő múlásával. Bevált! Úgy zúdult le a víz a lefolyón, hogy közben olyan hangot adott, mint a rakétamorajlás! 😊 Ma reggel kipróbáltam a kádlefolyóban és a mosogatócsapban is. Ehhez beállítottam az egyébként főzéskor használt, rozsdamentes aclból készült, fazekat ábrázoló időzítőmet 10 percre. Mindkét lefolyón szélsebese haladt lefelé a rájukzúdított forróvíz.

Tényleg apró örömök napjait élem, mert tegmap vettem gömb alakó fémszivacsot mosogatáshoz. 

Mindig mindenből 2-t szoktam vennui, és tegnap mosogatáskor kiselejteztem a fémszivacsot, nyúltam be a szekrénybe de nem találtam, amit használhatnék. Ez elszomorított, mert akkor lefelé adnék a saját szintemből? Szóval, amit tegnap vásároltam ezután, arról csak ma láttam, hogy nem csak, hogy 6 darabos -ennek már az üzletben megörültem-, de ráadásul a 6-ból 3 egyénileg csomagolt.👀

Még több jó terméket is vettem, ezért lehet sűrűbben járok majd el a Rossmann-ba. Kár, hogy olyan messze van! Innen Kelenföldről az M4-el, a Keletiig kell elmenni, majd onnan még kb nergyed óra az Aréna pláza a mopeddel, ahol a Nyugati kapunál bejutva, az első üzlet a Rossmann!

A mai az utolsó olyan hétköznap, ami még a szabadságom része, ezért jól kell kihasználnom, mert jön a hétvége és hétfőtől munka!

Nemsoká meggyűjtom az adventi koszorú gyertyáit, hadd égjenek még erre az ÜNNEPI alkalomra!⭐

Idei első bejegyzésem itt olvasható.

Január 01

 Ma van 2025 első napja.

Az életemben, évek óta semmi sem változott érzelmileg egy bizonyos férfivel kapcsolatban.

Sok minden történt az életemben, mióta itt nem írtam, de ez az érzés létezik és igaz.

Úgy volt, együtt kezdjük az évet, de másképp alakult.

Szeretnék egy sokkal pihentetőbb évet a tavalyinál. 

2024-ben rengeteget dolgoztam. Most, hogy megváltozik a munkaköröm, talán reménykedhetek abban, hogy a 2025-ös évben, más is jut az életembe a munkán kívül. Január 06-án kezdek csak, addig még szabadságon vagyok.

Szóval ma reggel egyedül ébredtem.

Ha visszagondolok a korábbi éveimre, ezeket a magányos reggeleket elkeseredésben töltöttem. Most másképp van. Tudom, hogy az a szerelem, amit érzek igazi, ezért őszintén és pozitívan igyekszem minden napban meglátni a jót.

Ma például csak kimentem a konyhába, hogy reggelizzek, de azt nem tettem meg. Mert, ha kimegyek a konyhába, mindig találok valami tennivalót.

Benéztem a hűtőbe, hogy kiválasszam, mit reggelizek de ehelyett rendbetettem a hűtőt. Amikor a konyhaszekrényből a kávésdobozt akartam levenni, ahelyett nekiáltam rendbetenni a konyhaszekrény polcait. Valamiért nem találom az egyik kisméretű edényem fedelét és ez nyugtalanít.

Ilyen egyszerű dolgok járnak a fejemben elsején. Lehet, hogy ez másoknak üres élet, de én szeretem a házimunkát. Csak aza baj, hogy abból még senki nem élt meg, hogy a saját környezetét rendbentartotta.

Békés napom volt már tegnap is. Talán az idei év nyugalmának előfutára.

Ma még annyit biztosan tervezek, hogy elkészítem az aktuális lencsefőzeléket, és tarját sütök hozzá.Egy egyszerű túrógolyó-desszertet is készítek (hamár tegnap elmaradt). Nem tudom, mi vár még rám, de mivel ez a blogbejegyzés sem tervezett, hanem hírtelen jött, ezért bármi megtörténhet.

Most megyek megnni az elmaradt reggelimet.

Lehet érdemesebb kimenni csukott szemmel, hogy ne lássak meg semmi tennivalót?

Szeretet?

Ennyit a szeretetről.

Az a nő, aki igazán szeretett, némán ült, és csak mosolyogva kérdezett, amikor a férje azt mondta neki: "El akarok válni . Még a betegségét is titkolta.

A nő pedig - akiről a férfi azt hitte, lecserélné érte a feleségét és 10 évet az életéből -, amikor a férfi bevallotta neki: mégsem válik, - rácsapta az ajtót...!

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.

Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

Halottak napjára

Fura, hogy ma reggel eszembe jutott egy vers.
Akkor írtam, amikor még Csépán laktunk, és esélyem sem volt, hogy Budapestre kerüljek.
Az általános iskola befejezése után 5 évig otthon ültem... Ezen évek egyikében írtam ezt a verset. Halottak napján, hallgattam egy megemlékezést a rádióban, a vértanúkról. Mosogattam. És megfogalmazódott bennem, a vers:

FÉLEK!
Félelmem az, hogy hiába élek,
az élettől boldogságot hiába remélek.
Boldogok-e, akik öregen halnak,
hogy íly sokáig életben maradtak?
Megtalálják-e az életben boldogságuk,
hogy el tudják fogadni a tényt,:
az életük végén, eljön a haláluk?
Félelmem az, hogy az életben boldog nem leszek,
s meghalni így, békében, nem lehet!

Fura, hogy most, amikor, az akkorihoz képest, sokkal jobb életem van, egészen más gondolataim vannak a "boldogság"-ról.

Persze, most is vannak terveim, amiket szeretnék megvalósítani ebben az életben. De a "boldogság" szó átértékelődött.  Nem igazán tudom, hogy mióta, de egy ideje azt vallom:
BOLDOGSÁG=ELÉGEDETTSÉG

És ilyen értelemben akkor, boldognak mondhatom magam. Mindig vannak gondok és problémák, de amióta ilyen erősen hiszek a Jóistenben, úgy érzem, minden a megfelelő ütemben halad. Pont ott vagyok, ahol lennem kell.

Hitem alapja: "Segíts magadon, Isten is megsegít! (Nem a keresztbe tett kar és láb, és a tehetetlen: "Sajnálj engem!"-tekintet.)
Azt is megtapasztaltam, hogy ha olyan élethelyzet van, amiben nem látom a megoldást, kérjek segítséget. Istentől is, és az emberektől is. Mert Isten, az embereken át küld segítséget.

Ezenkívül ma mindenki a halottairól való megemlékezés okán osztott meg bejegyzéseket a Facebookon. Inspiráltak, és létrehoztam egy csoportot, "Akiket nem láttunk már régen" - néven.
Én tehetek közzé itt bejegyzéseket, de bárki láthatja a csoportot. A tagok rajtam kívül, azok, akik már nem élik ezt a földi életet, de emlékemben élnek, mert fontosak nekem.

Csabival, munkatársak voltunk a MEREKben, amikor önkénteskedtem. Minden nap együtt dolgoztunk, segítettük egymás munkáját kölcsönösen. Nagyon megszerettem, és Ő is engem. Ő szerettette meg velem a blogírást, és sokmindent megtanított nekem. Sokat beszélgettünk, msneztünk, és volt hogy távsegítőn "bemászott" a gépembe, hogy rendet rakjon.
Fura, mert mióta Csabi nincs, azóta sikerülnek jól a dolgok az életemben. Valamiért úgy érzem, ő van a segítségemre Odafentről.

Éva nénivel tavaly közösen szövetkeztünk, tulajdonképp Jézuskát játszottunk, mert szerettünk volna örömet szerezni azoknak, akik, holmi "emberi vezetés" döntése alapján, karácsonyi ünneplés nélkül maradtak volna. Mint utóbb megtudtam, sikerült örömet és kellemes meglepetést okoznunk azoknak, akikért tettünk.

És Ági néni. Neki nagyon sokat köszönhetek. Osztályfőnök volt és angoltanár.
Ez volt a munkája. De a hivatása az EMBERSÉG volt. Osztályt és összetartó közösséget varázsolt, széthúzó klikkesedő fiatalokból. Segített elindítani Főiskolai tanulmányaimat. Utána járt nekem, hogyan lehetek Dietetikus. Épp ezen a héten kedden találtam rá, arra az A5-ös papírra  amire Ági néni feljegyezte, a teendőimet ez ügyben. A könyvet, az Élelmezés-vezető tanfolyam elvégzése után kaptam, egy tanárom aláírásával. Kölcsönadtam egy barátnőmnek, elfelejtkeztem róla, elveszettnek hittem, de Heni kedden visszaadta, amikor meglátogatott Kelenföldön, az önkormányzati lakásban, ahol 2012. jan. 16. óta élek. Igen Ági néni segítsége nélkül, most nem laknék itt. Elsők között kérte az ismerőseitől, segítsenek, a lakás megpályázásához szükséges pénz összegyűjtésében. Még akkor látogatott meg, amikor felfújható matrac volt az ágyam helyén, a bebútorozatlan lakásban. Egy fa teás-dobozt hozott ajándékul, amit szalvétatechnika díszít. A lánya segítségével készült el. A gurulós irodai székemben ült, és mivel akkor csak az volt, én a kerekesszékemben. Azt mondta, kényelmes a gurulós székem... Sajnos, Ő már nem láthatta, hogy hogyan alakul a lakás, és az életem. Néhány héttel a halála előtt beszéltünk telefonon. Beteg volt...
Az utóbbi években, már tegeződtünk. Ő is itt lakott, közel a Városközponthoz. Amikor sikerült a költözésem, beszéltük, könnyebb lesz a találkozás... Mielőtt felhívtam Őt telefonon, azelőtt nem sokkal találtam meg a teás-doboz végleges helyét a konyhámban...

Hiszem, mindannyian, akiket idelent kötelék tart össze, odafenn újra találkozunk.

ALFIE

Egy vígjáték, nem mindig olyan víg, mint amennyire hírdetik róla. Inkább elgondolkodtató.
Az első néhány filmkocka után úgy éreztem jobb, hogy ezt a filmet Jenő nem látja.
Egy szőke liba ki is vitte a pasiját, még mielött példát venne, mert akkor elveszítené... Legalább is ez volt az érzésem, amikor idő elött távoztak...
Késöbb, már arra gondoltam, Jenőnek ezt a filmet mégiscsak látnia kellene... Egész idő alatt Rá gondoltam... Arra, hogy mit gondolna erről a filmről... És arra, hogy mikor értékeli majd az életben, hogy igazán szeretem Őt...
A főszereplő, megtanulta értékelni, hogy voltak nők az életében, akik szerették Őt... De már túl későn...

Éneklésről :)

Lehetőségek

A Facén megosztott írás alapján, saját emlékeim jutottak eszembe, az éneklésről:

Bagdi Bella

 Mi történik éneklés közben a fejünkben és milyen hatással van a szervezetünkre és a személyiségünkre az, ha énekelünk?

A zene az agy limbikus rendszerére hat, amely emocionális életünk fontos központja. Ezen belül viszont az éneklés nem csak agyunkra és a pszichénkre hat, hanem közvetlenül a testünkre is. Éneklés közben mélyebbé válik a légzésünk, ami által több oxigén jut a sejtekbe. A stresszteljesen feloldódik bennünk, ha relaxáltan énekelünk, ugyanis a lazításért felelős paraszimpatikus idegrendszer aktiválódik. Ennek hatására csökken a vérnyomásunk és lassul a szívverésünk.

Az éneklés ellazítja egész izomzatunkat és erősíti immunrendszerünket: bizonyítottan emelkedik azoknak az anyagoknak a szintje, amelyek fontosak a kórokozók elhárítása és a rák megelőzése szempontjából is. Olyan, mintha a test a relaxált éneklést jelként értelmezné, hogy erősítse a javító- és gyógyító mechanizmusait, sejtszinten.

Nem kell tehát semmi egyebet tenni, csak énekelni, és ismét öröm, béke tölti el a szívünket.

Fontos!

Annak mindig legyél tudatában, hogy a szavak, amelyeket énekelsz, azoknak teremtő ereje van. Éneklés közben észrevétlen azonosulsz a dalok szövegeivel, amelyek a mondanivalóval rezonáló hitrendszereidet erősítik. 
Az éneklés ellazítja egész izomzatunkat és erősíti immunrendszerünket: bizonyítottan emelkedik azoknak az anyagoknak a szintje, amelyek fontosak a kórokozók elhárítása és a rák megelőzése szempontjából is. Olyan, mintha a test a relaxált éneklést jelként értelmezné, hogy erősítse a javító- és gyógyító mechanizmusait, sejtszinten.
Nem kell tehát semmi egyebet tenni, csak énekelni, és ismét öröm, béke tölti el a szívünket.
Fontos!
Annak mindig legyél tudatában, hogy a szavak, amelyeket énekelsz, azoknak teremtő ereje van. Éneklés közben észrevétlen azonosulsz a dalok szövegeivel, amelyek a mondanivalóval rezonáló hitrendszereidet erősítik. 

 Bagdi Bella

Nagyon szeretek énekelni... :) A zene egy csoda.

Már kis lány koromban is nagyon szerettem énekelni. Harmadikos voltam az általános iskolában, amikor egy alkalommal - már nem emlékszem, hogyan -, de odakeveredtem egy énekkari próbára mint kíváncsiskodó. Néhány hallás után énekelni kezdtem a dalt, amit próbáltak... :) Ezt meghallotta az énektanár, aki zongorázott és ezek után a többieket megkérte, hogy most egy ideig ne énekeljenek, engem meg, hogy énekeljek... :) és bevett az énekkarba... :) Abban az évben énekeltünk a Magyar Rádió Gyermekkórusával és Zoránnal: 'Apám hitte' című dalban közösen... :) 

Időközben el kellett költöznünk vidékre. Szerettem volna zongorázni tanulni. Elmentem az Általános Iskolába az első foglalkozásra, ahol, a tanár kijelentette, sérültet nem tanít... (Én mozgáskorlátozott vagyok)

Minden lehetőséget megragadtam, ahol énekelhettem, mert úgy érzem, hogy amikor énekelek, akkor teljesen más minden... :) Ha hallgatnak az emberek, akkor talán értenek abból valamit, amit szavakkal nem lehet elmondani... :)

Nagyon szeretem az embereket, igyekszem mindent a pozitív oldalról nézni, szeretem a gyerekeket, és mindig mindenkinek, ismeretlenül a jót kívánom... :) Tudom, ezek csak szavak, de úgy érzem, az éneklésemen át, mindezt elmondhatom... és amikor az emberek tapsolnak, úgy érzem, nem illemből teszik. 

Több énekversenyen részt vettem és mindig kaptam valamilyen fajta elismerést.

Egyik alkalommal egy magnószalagra készült felvétel alapján választottak ki egy vetélkedőre, itt nagyon sok jó előadó volt, több kategóriában.

Voltak díjazottak és az arra érdemesek egy gálaműsoron vehettek részt a nap végén és én, részt vehettem... :) Ott a színpadon énekelhettem a Mama kérlek című dalt... Csodálatos élmény volt, erre vagyok a legbüszkébb.

Sajnos, a munkahelyemen évekkel később lett egy hangszálgyulladásom, és volt egy szereplésem, ahol - saját megítélésem szerint-, nagyon rosszul szerepeltem. Ezek után úgy éreztem, jobb, ha nem énekelek többet... 

Mindig az volt a célom az énekléssel, hogy átadjak valamit az embereknek, maradandó emléket, valami jót... - és úgy gondoltam, hogy színvonal nélkül ez lehetetlen...

Sokáig nem is énekeltem.

Később jött egy lehetőség: Egy pályázat, nők számára hirdetett önmegvalósítási lehetőséget... Azt írták, hogy mindenki írja le mit szeretne tenni azért, hogy megváltozhasson az élete, és a legjobb ötletet pénzjutalommal díjazzák, támogatva ezzel a megvalósítást :) Az volt a tervem, hogy a pénzt énekórákra fordítom, és utána, ha már képzett a hangom és biztos lehetek abban, hogy megfelelő színvonalon tudom szórakoztatni az embereket, akkor énekelnék állami gondozottaknak, szegény sorsú gyerekeknek, idős-otthonokban, és mindenkinek, aki örömmel veszi ezt és nem tudja megfizetni a "sztárokat". De persze, a pályázatom visszautasították,. Én nem akarok, profitot termelni, gazdaságot élénkíteni, vagy bárkit is lehúzni anyagilag azzal, hogy önmagam mutogatom, csak egyszerűen örömöt szeretnék okozni az embereknek.

Vannak adventista barátaim, akiknek a hite számomra példaértékű a mindennapokban - hiszek a Jóistenben, de nem csatlakoztam egyetlen valláshoz sem, mert azt gondolom, nincs szükség rájuk... Csak Istenre és emberre van szükség, és a köztük lévő őszinte kapcsolatra... Ami leginkább úgy valósul meg, hogy az Ég felé nézek, és elmondom a Jóistennek, mi az amit Köszönök neki, amiért, hálás vagyok Neki, és mi az, amiben a segítségét szeretném kérni. - 

Adventista barátaimmal egyszer a Szigeten énekeltünk el néhány vallási éneket.

Körülöttünk szétdobált tárgyak, züllött emberek, és mégis olyan békét éreztem éneklés közben... :) Mindannyian fogtuk egymás kezét és csukott szemmel énekeltük végig a dalokat...Amikor végül kinyitottam a szemem, láttam, hogy rengetegen állnak körülöttünk, mosolyognak és tapsolnak... Most is könnybe lábad a szemem, ahogy visszagondolok ;)

Folyamatosan kutattam az ismerőseim között, ki az aki szabadidejében tudna azzal foglalkozni, hogy valamilyen hangszeren kísér és közben használom a hangom, hogy visszatérjen régi önmagához - és persze vele az én önbizalmam is, de sajnos, nem sikerült találnom senkit, aki ebben társam lenne.

A Budapesti Ifjúsági Kórushoz is szerettem volna csatlakozni. A kórusvezető meghallgatott, és -annak ellenére, hogy volt egy dallam, amit valamiért, többszöri ismétlés után sem tudtam visszaénekelni, bevett a kórusba. Heti kétszer Volt próbájuk, de sajnos ezt meg én nem tudtam bevállalni, mert az épület nem volt akadálymentes. Csak úgy tudtam volna részt venni a próbákon - este 7től 9ig -, ha az nap bottal megyek reggel dolgozni, aztán át a próba helyszínére, s onnan haza... :(

Aztán egyszer Facén találtam rá egy tanárra, aki ingyenes meghallgatást hirdetett... Gondoltam, ezzel nem veszíthetek... Azt mondta, a hangom nem képezhető - persze, számára is az a nagy fogás, ha egy makulátlan tehetségre akad - de mivel én nem vágyom sztárságra és a hangommal is küzdeni kellene, nem foglalkozott velem. Pénzem sem lett volna további órákra, de azért nem bántam volna, ha megerősít... Abban sajnos igaza volt, hogy nincs erő a hangomban.

Azóta nem jött több lehetőség az életemben, az énekléssel kapcsolatban, de én továbbra is szeretném, ha találnék valakit, aki hozzásegít ahhoz, hogy egyszer még én adhassak másoknak az éneklésemmel. :)

Mindennek van miértje...

Az élet igazságai.

‎"Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól." (Ernest Hemingway)

Erről az jut eszembe, hogy gyerekkoromban, mindig költöztünk. ... Így felnőttként én már nem szeretnék...